Mesélt arról, mit tanácsolt neki Várkonyi Zoltán, miért nem forgatott többet Szabó Istvánnal, milyen emléket őriz Huszárik Zoltántól, és persze arról is, mit adott neki - és mit vett el tőle - a gyerekeknek készült sok lemez.
Vannak színészek, akik a színházi munkát tartják fontosabbnak, és vannak, akik filmezni szeretnek jobban. Ön melyiket preferálja?
Én nem tudom a kettőt rangsorolni. Nekem mindig inkább az számított, hogy hol kapok jobb szerepet, hol dolgozhatok jobb rendezővel. Színházban is kerülhet az ember olyan darabba, amit legszívesebben nem vállalna, de mivel szerződése van, és egy társulat tagja, kötelező eljátszania mindent. Egyszer-egyszer vissza lehet adni szerepet, de nem illik. A film egészen más, ott van az embernek választási lehetősége. Kezdő koromban - részben a barátaim tanácsára - sok olyan filmszerepet visszautasítottam, amely főszerep lehetett volna. Pedig én még jóformán ismeretlen voltam. De azt gondoltam - és ezzel a mai napig egyetértek -, hogy egy rossz kezdés sokkal jobban visszaveti valakinek a karrierjét, mintha az ember vár a megfelelő alkalomra.
És nem terjedt el önről, hogy nagyképű? Mert ebben a szakmában könnyen ráfoghatták volna.
A rádióban így történt. Alig van prózai felvételem a rádióban, mégpedig azért, mert az ember fillérekért ment oda dolgozni - ami persze még így is jól jött a színházi kereset mellé, amiből már akkor sem lehetett megélni. De amikor megszületett a fiam, úgy döntöttem, nem megyek el mellőle éjszakánként - a rádióban ugyanis akkor voltak a felvételek, és volt úgy, hogy egy rádiójáték felvétele egy hétig is eltartott. Mindezt az amúgy is alacsony fizetésem tíz százalékáért, úgyhogy erről inkább lemondtam, és el is terjedt rólam, hogy nagyképű vagyok. Se rádiójátékot, se egy értékesebb irodalmi művet nem mondtam fel szalagra. A filmgyárban ez nem így volt, ez csak mese. Lehet, hogy egy körön belül továbbfut valakiről egy történet, de nem terjed el az egész filmes szakmában. Nem múlt azon semmi, hogy én mit adtam vissza korábban.
Milyen szerepeket adott vissza?
Nem szívesen mondom el. Nagyon jó színésznők játszották el őket, akiket ma nagyra becsülünk.
Ilyen pontosan tudta, mi passzol önhöz?
Persze. Amíg az ember diák, sokkal több dologra odafigyel, mint később. Később az ember kicsit bezárul. Akkoriban nem volt olyan produkció - akár színházi, akár filmes premier -, amit meg ne néztünk volna. A Filmművész Szövetség hetente többször tartott filmklubot a Gorkij fasorban, ahol a külföldi filmekhez is hozzájutottunk. Ha az ember nem játszott, oda ment mozizni. Szóval mindent tudtunk, azt is, hogy Magyarországon ki mit csinál. Egyetlen íratlan szabály volt: ha valaki kezdő, annak segíteni kell, ezért elsőfilmesnek sosem mondtunk nemet.
A teljes interjú ITT olvasható.
Lájk, ha kedveled Halász Judit előadását.